Erasmus

Az Európai Unió által az oktatás minőségének javítására létrehozott LIFELONG LEARNING programnak a felsőoktatás fejlesztésére létrehozott alprogramja az ERASMUS, 

amely 2012-ben tölti be fennállásának 25. évfordulóját. A program keretében egyetemek, felsőoktatási intézmények közötti megállapodás alapján mobilitási programok valósulnak meg.
Az Egyetem a partnerintézményekkel kötött kétoldalú szerződésekkel pályázhat az EU támogatására.

1987-ben, az induláskor 11 országból 3244 hallgató vágott neki az ismeretlennek – mára az országok száma 33-ra nőtt, az eddigi cserehallgatók száma közelít a 3 millióhoz, és több mint négyezer intézmény vesz részt Európa-szerte a programban. Az egykori Erasmus-hallgatók szerint az Erasmus-tapasztalat a végzés utáni munkakeresést is megkönnyítette számukra. A Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karának hallgatói jelenleg 25 európai egyetem közül választhatnak.

A pályázaton nyertes hallgatók legalább 3 hónapot, legfeljebb 10 hónapot tölthetnek el a partner európai egyetemeken. Az ERASMUS a külföldi tanulmányút idejére kiegészítő ösztöndíjat biztosít, amely hozzájárul a hallgatók felmerülő költségeinek fedezéséhez. A megpályázott időszak graduális hallgatók esetében teljes szemeszter, illetve teljes oktatási blokk lehet. A támogatott tanulmányi időszak hossza függ a partnerekkel kötött szerződésektől, a jelentkezők számától, valamint az egyetem által a program finanszírozására elnyert összegtől is.

További információ

ERASMUS+ hallgatói mobilitási pályázati felhívás a 2014/2015-ös tanévre

  • Campus Hungary "Hallgatói kreditmobilitási" pályázati felhívás 
Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 10. 10:25