Új demonstrátorok a GTK-n

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar 29 hallgatója kapcsolódhat be ebben a tanévben közvetlenül a tanszékek, intézetek oktató-kutató munkájába.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar 29 hallgatója kapcsolódhat be ebben a tanévben közvetlenül a tanszékek, intézetek oktató-kutató munkájába. Az erről szóló oklevelüket október 18-án, szerdán vették át a tehetséges diákok a Böszörményi úti campuson tartott ünnepségen. 

a


 
Demonstrátornak olyan másod- és harmadéves alapszakos, valamint mesterszakos hallgató jelentkezhet, aki az előző tanév mindkét félévben legalább 4-es tanulmányi átlagot ért el, példamutató magatartása mellett pedig nemcsak közösségi munkát vállal, hanem akár tudományos tevékenységet is végez. 
- A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara számára kiemelt fontosságú a Demonstrátori Ösztöndíj, mert ezzel támogatást tudunk nyújtani azon hallgatóknak, akik motiváltak és tanulmányi kötelezettségeiken túlmenően rendszeresen részt vesznek az adott intézet, illetve tanszék oktató-, kutatómunkájában és szervezésében, továbbá a diákkör tevékenységében. Ezek a hallgatók fogják képezni a kar oktatói és kutatói utánpótlásának alapját, ugyanis az intézetekben folyó szakmai és tudományos munkába történő bekapcsolódás felkészíti őket majdani hivatásuk magas szintű művelésére – hangsúlyozta Rákos Mónika dékánhelyettes a Demonstrátori Ösztöndíjak átadóünnepségén. 

a


 
A 2023/24-es tanévben a pályázók közül 29-en feleltek meg a szigorú követelményeknek. A hallgatókat a GTK tanszék- és intézetvezetőinek ajánlására a kari tanács választotta ki. Feladatuk az intézetek tanszéki munkáihoz kapcsolódik majd, a tanszékvezető irányításával részt vehetnek az oktató-kutató munkában, illetve adminisztratív tevékenységeket is végezhetnek.  A demonstrátorok munkájukért emelt ösztöndíjat kapnak.

 

Sajtóiroda-TB

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 25. 09:46