Tudományos folyóiratban történő publikálás

Tisztelt Hallgatók!

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar a karon folyó tudományos munka elősegítésére, a tehetséges hallgatók számára publikálási lehetőséget biztosít a Gazdálkodástudományi Közlemények c. kari, tehetséggondozáshoz kötődő tudományos folyóiratban (ISSN 2061-2443). A folyóiratban történő publikálás kari/egyetemi ösztöndíjaknál és PhD jelentkezésnél az eddigi tudományos előélet részeként, mint referált tudományos folyóirat kerül beszámításra. A folyóirat soron következő számát ez év júniusában tervezzük megjelentetni.

Várjuk azon kéziratokat, amelyeket egyedül, vagy társszerzőkkel együttműködve a kutatási témájukhoz kapcsolódóan kívánnak közzétenni. A folyóiratba benyújtásra kerülő kéziratok minden esetben lektori bírálaton esnek át. Felhívjuk a figyelmet, hogy csak olyan közleményeket áll módunkban megjelentetni, amelyek korábban magyar nyelven más tudományos folyóiratban nem jelentek meg.

A kéziratok elkészítéséhez szükséges formai és tartalmi követelményeket összefoglaló útmutató a kari honlapról letölthető. A kéziratokat kérjük, az útmutatóban leírtak betartása mellett elkészíteni szíveskedjenek, amelyet segít az is, hogy a követelményrendszer – törekedve a teljességre – formailag mintaként is szolgál.

Kérjük a word dokumentumban elkészített kéziratokat (és az eredeti, szerkeszthető ábrákat tartalmazó excel file-okat) elektronikusan a dajnoki.krisztina@econ.unideb.hu címre megküldeni szíveskedjenek. Kérjük továbbá, hogy a kéziratok mellé az útmutatóban található nyilatkozatot kitölteni és aláírva elektronikus (pdf-be szkennelt) verzióban benyújtani szíveskedjenek.

A kéziratokat várjuk folyamatosan, de a végső HATÁRIDŐ: 2022. augusztus 22.

A folyóirat szerkesztésének tervezhetősége érdekében kérjük, hogy akit érdekel a publikálási lehetőség és tervezi, hogy benyújtja a kéziratát, legkésőbb 2022. július 30-ig jelezzen vissza e-mailen (szollosi.laszlo@econ.unideb.hu) számunkra.

További információ: Dr. Szőllősi László, szollosi.laszlo@econ.unideb.hu

Jó munkát kívánunk a Gazdálkodástudományi Közlemények Szerkesztőbizottsága nevében!

 

Üdvözlettel:

Dr. Dajnoki Krisztina
egyetemi docens, felelős szerkesztő

Dr. Szőllősi László
egyetemi docens, felelős szerkesztő

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 01. 17:55