A Debrecen Business Service Centers (DBSC) részvételével, egy panelbeszélgetéssel indult a 2025/26-ös tanév tavaszi félévében a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán negyedik alkalommal meghirdetett How to be successful in business – Business like a pro kurzus. A középpontban ezúttal a karrier kezdete állt.
Erdey László, a DE GTK dékánhelyettese és Kissné Nyéki Éva, a DBSC projektvezetője köszöntötték a résztvevőket. A meghívottak a város két fontos pillérét képviselték, melyek az egyetemi oktatás, valamint a BSC szektorban működő cégek (4IG, BT, Diehl, Flowserve, Emerson-NI, Transcosmos) közös érdekeit képviselő Debrecen Business Service Centers. A szakmai eszmecserén Dr. Bittner Beáta egyetemi docens, Borza Zsuzsa, a Flowserve, Dr. Mezei Attila, a transcosmos, valamint Lévai Olivér Péter, a Diehl Aviation munkatársai vettek részt. A beszélgetést Fekete Fanni, az NI-Emerson Site Operation Managere moderálta.
Az aktuális félév indításaként a kurzus szervezői egy minden egyetemi hallgató számára kiemelten fontos téma kibeszélésre invitálták a meghívott szakembereket és a hallgatóságot: hogyan indítsuk be a karrierünket az alapokról? Minden résztvevő a saját szakterületének nézőpontjából, személyes tapasztalata alapján nyújtott hasznos információkat és tanácsokat a hallgatóságnak.
A munka világába történő belépés a sikeres állásinterjúval kezdődik. A pályakezdés előtt állók mindig izgatottan, de némileg félve tekintenek az előttük álló első akadályra, hiszen nem tudják, mire is számítsanak, mi az, amiben ki kellene tűnniük ebben a helyzetben. A szakemberek számos jó tanáccsal szolgáltak: a sikeres interjú kulcsa a magabiztosság, az őszinteség és az aktív érdeklődés. Tudatosítsuk magunkban, hogy az interjún velünk szemben ülő kérdező is csak ember, és nagy rá az esély, hogy kifejezetten barátságos és jószándékú. Ne csak válaszoljunk neki, hanem tegyünk fel mi is kérdéseket, tudakozódjunk a céggel és a munkakörrel kapcsolatban – nagyon rossz üzenet, amikor a kérdező az érdeklődés és a lelkesedés hiányával szembesül.
Kifejezetten hasznos és bátorító tanácsként elhangzott, hogy a karrierépítésre ne lineáris folyamatként tekintsünk: semmi gond nincs azzal, ha a munkavállaló szakmai kitérőket tesz, korrigálja karrierútját, újradefiniálja önmagát. Jó pont lehet az önéletrajzunkban a megpályázott munkakörtől eltérő szakmai tapasztalat is, ne akarjuk eltitkolni azt. Ha pedig az önéletrajzokról és a jelentkezésekről van szó, a szakemberek azt tanácsolják, küldjük el azt minél több helyre, és ne ijedjünk meg, ha nem jön visszajelzés. Említettek egy példát, miszerint a jelentkezés után két évvel válaszolt egy cég, mivel akkor lett szükségük az adott képzettségű és képességű munkavállalóra.
A panelbeszélgetés végén több hallgatói kérdés is érkezett. A nyelvtudással kapcsolatban elhangzott, hogy alapvetően nem követelmény, hogy egy jelentkező beszélje az anyaország nyelvét, ha az nem az angol (például a német Diehl Aviation esetében), de mindenképpen előnyt jelenthet, mert a kollégákkal az anyanyelvükön lehet igazán barátságos, bizalmi kapcsolatot kiépíteni. Legyünk őszinték a nyelvtudásunk kapcsán: ha az a nyelvvizsga óta megkopott, jelezzük, hogy passzív a tudásunk, ami szükség esetén újra előcsalogatható.
A karrierépítés korai szakaszának része az az időszak is, amikor már megkaptuk az állást, és be kell illeszkednünk az új szervezetbe, sok esetben egy mentor segítségével. Egy hallgató kérdése arra irányult, hogy mi az a tulajdonság, amit a legjobban értékelnek a mentorok egy új belépő esetében? A válasz egyszerű, de talán éppen ezért rendkívül fontos is: folyamatosan figyeljetek, kérdezzetek és érdeklődjetek!
A rendezvény nem csak a kurzust felvett 190 hallgató számára volt nyitott, a témában érdeklődő minden egyetemistát vártak. A hallgatók ebben a szemeszterben további izgalmas témákkal ismerkedhetnek meg a szektor vállalati szakembereinek tolmácsolásában, a DBSC által kínált, hat nyelven futó, nyolc különböző egyetemi kurzuson keresztül.