A közösségépítés és az egészségmegőrzés mellett már hagyományosan a jótékonyság is nagy szerepet kapott a kupán.
A Dorkász Alapítvány most is KÉK Vödör akciójával települt ki a helyszínt adó Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán lévő műfüves focipálya melletti területre.
A tornán idén hat csapat vett részt. A főszervező T5 Médiaügynökség ügyvezetője Czine Tamás kiemelte:
„nagy öröm, hogy idén a határon túli csapat a Beregszász ISE felnőtt gárdája. A Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével ráadásul sikerült egy utánpótlás csapatot is Debrecenbe hozni.
Kárpátalján ugyanis nagyon nehéz a hétköznapi élet a háború miatt, a fiataloknak az edzéseket, a focit hihetetlen erőfeszítés rendszeresen tartani és így formában maradni. Sokuknak ugyanis a sport lehetne az a kitörési pont, amellyel felnőttként majd megfelelő életminőséget tudnak teremteni leendő családjuknak.”
A kommunikációs szakember hozzátette: az idei esemény már egy kisebb családi nappá nőtte ki magát. A játékosok családjai, barátai is kilátogattak és szurkoltak, így a lelátók is majdnem megteltek. A nézők között olimpikon és sportújságíró is helyet foglalt.
Érdekesség, hogy a szünetekben a gyerekek a nagyszülőkkel passzolgattak. A legfiatalabb néző egy hat hónapos kisbaba a legidősebb szurkoló pedig egy hetvenéves focidrukker volt.
A 18 meccsen összesen 35 gól született.
Az első helyezést veretlenül a Beregszász ISE felnőtt focicsapata nyerte el.
A második helyezett a Beregszász ISE utánpótlás csapata lett. A fiatalok sokszor klasszis megoldásokkal mindössze egyetlen vereséggel hozták a tornát.
A harmadik helyezett a Médiacentrum Debrecen csapata lett, a helyosztó mérkőzésen a DE GTK ellen ugyanis egy nagyon kemény csaptát hozó döntetlen után büntetőpárbajban 3 – 2-re sikerült győzni a városi szerkesztőség újságíró alakulatának.
A dobogós csapatok az ajándékcsomagok mellett idén is részt vehetnek a Budapesten szervezett országos döntőnek, amely idén június 21-én szombaton lesz.
A díjátadón Prof. Dr. Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja elmondta:
„Beregszászról és környékéről sok hallgatója van már most is az egyetemnek, de folyamatosan várják azokat a fiatalokat, - többek között a Gazdaságtudományi Kar II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával közös kettős diplomás képzésre is - akik még most állnak továbbtanulás előtt. Csatlakozhatnak azok a felnőttek, akik még most állnak továbbtanulás előtt, valamint azokazt a felnőtteket, akik szeretnék tudásukat versenyképes, nemzetközileg is elismert képzettséget adó oklevéllel kiegészíteni – akár a sport területén, melyhez a GTK és az egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete is kínál képzéseket.”
Az egyetem csapatában résztvevő kollégáknak megköszönte, hogy szép játékot bemutatva álltak helyt a baráti küzdelemben, így a negyedik helyezést sikerült megszerezniük.
A lehetőségekről itt lehet tájékozódni: https://econ.unideb.hu/; https://sportsci.unideb.hu/kepzeseink.
Különdíjasok:
- Legjobb játékosnak Vida Gyulát, szerkesztő-újságírót, a Médiacentrum Debrecen kiválóságát választotta a játékvezetői testület.
- Gólkirály: Henkel Bence, Beregszász ISE utánpótláscsapatának csatára lett összesen 9 rúgott góllal.
- Legjobb kapus: Tóth András, a BNI Északkelet-Magyarország Régió tulajdonosa lett, aki a T5 Media Agency csapatában játszott.
- Fair play díjas a DE GTK csapat lett, amelynek nevében Dr. Szöllősi László, tanszékvezető vette át a kupát.
A serlegeket és az ajándékcsomagokat átadta:
- Prof. Dr. Fenyves Veronika, dékán, Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
- Gábor Vígh Vanda Campus Rádió, Trend FM műsorvezető
- Nádudvari Péter, újságíró, Prima díjas gyógypedagógus
- Püski Zsuzsanna, kommunikációs vezető, Dorkász Alapítvány
Résztvevő csapatok:
- Beregszász ISE
- Beregszász ISE utánpótlás csapata
- Debrecen Médiacentrum
- Debreceni Egyetem GTK
- Büntető com szerkesztősége
- T5 Media Agency - BNI Debrecen
Helyszín: Debreceni Egyetem Böszörményi úti campus
A jótékonysági gyűjtéshez a Dorkász Alapítvány honlapján a https://dorkasz.hu/ címen virtuálisan bárki hozzájárulhat, online adománnyal.
A szervezők kérik, akinek van lehetősége kattintson ide és töltsön meg egy vagy akár több Kék Vödröt.
https://dorkasz.hu/projekt/kek-vodor/