Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet, Felnőttképzési Munkacsoport Tempus Közalapítvány által támogatott Erasmus+ mobilitási projekt

Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet, Felnőttképzési Munkacsoport
Tempus Közalapítvány által támogatott Erasmus+ mobilitási projekt

LETÖLTHETŐ FORMÁTUM .pdf

Akkreditált felnőttképzési programunk a Debreceni Egyetem keretein belül 2014. február 06. óta működik. Fő profilja és egyben célja olyan specifikus idegennyelv-ismeret biztosítása a kurzusainkon részt vevő felnőtt tanulóink számára, mely maximálisan megfelel a munkaerőpiac igényeinek és elvárásainak. Magyarországon is, sok más EUs tagállamhoz hasonlóan egyre erősödik az igény a szakmailag jól felkészült, idegen nyelvet jól beszélő, nyelvi és interkulturális kompetenciákkal kellően felvértezett munkaerő iránt.

Felnőttképzési programunk fő célcsoportjai a következők: a Debreceni Egyetemen végzett volt hallgatóink, akik vagy nyelvvizsga hiányában még nem szerezték meg diplomájukat, vagy specifikus nyelvi készségekre, kompetenciákra van szükségük a munka világába való könnyebb beilleszkedéshez.

Az élethosszig taró tanulást szem előtt tartva különös hangsúlyt fektetünk a szenior korosztály nyelvi kurzusainkba való bevonására is. Részét képezik célcsoportjainknak a külföldi felnőtt tanulók, valamint a térségünkben működő multinacionális cégek is. A nyelvoktatás minden célcsoport esetében kiscsoportos foglalkozás keretében zajlik.

A folyamatosan változó és bővülő munkaerőpiaci igények kielégítése a felnőtt tanulókat oktató nyelvtanárok számára is komoly kihívást jelent. A korábbi nyelvoktatási gyakorlatok gyorsan elavulttá válnak, így elkerülhetetlen a folyamatos önképzés és szervezett továbbképzés. A szakmai előmenetel, felkészültség egyik fontos eleme a külföldön szerzett tapasztalat.

Ezen okok vezettek bennünket arra, hogy 2018-ban pályázatot nyújtsunk be a Tempus Közalapítványhoz. Pályázatunk fő célkitűzése az volt, hogy a felnőttoktatásban dolgozó nyelvtanárainkat segítsük abban, hogy mobilitás útján nemzetközi kitekintésben szerezhessenek friss, új nyelvi és oktatásmódszertani ismereteket, eszközöket, programokat és a más országokban jól bevált ötleteket, hasznos gyakorlatokat beépíthessék saját szakmai-módszertani tárházukba, illetve azokat továbbfejlesztve, nyelvtanulóink igényeire adaptálva sokkal hatékonyabbá tegyék az idegen nyelv elsajátításának folyamatát. Képesek legyenek a nehezen elérhető csoportok bevonására és motiválására, a lemorzsolódás csökkentésére, innovatív, nemzetközi szinten is versenyképes ismeretek átadására.

 

Pályázatunk címe: FELNŐTT TANULÓK NYELVTANULÁSÁNAK FELGYORSÍTÁSA NYELVTANÁROK MOBILITÁS ÚTJÁN ELSAJÁTÍTOTT ÚJ MÓDSZEREI SEGÍTSÉGÉVEL.
HOGYAN FELELJÜNK MEG A 21. SZÁZADI MUNKAERŐPIAC KIHÍVÁSAINAK?

Alapvetően kétféle típusú mobilitási tevékenységet terveztünk, nevezetesen a jobshadowing, illetve szakmai tanulmányutat, valamint tanári nyelvi, módszertani továbbképző kurzusokat.

A jobshadowing során egyrészt betekintést nyerhettünk a partnerintézmények mindennapos gyakorlatába, megfigyelhettük, milyen készségekkel, kompetenciákkal, ismeretekkel rendelkeznek az ottani kollégák, milyen újszerű módszereket alkalmaznak a tanulási hatékonyság, a tanulói motiváció fokozására. Ezen tapasztalatokat összevetettük saját oktatási gyakorlatunkkal, és kérdéseinkre azonnali feedback-et kaphattunk. A tanulmányút másik fontos hozadéka, hogy hasznos, hosszú távon működőképes nemzetközi partnerkapcsolatokat alakíthattunk ki az ottani intézménnyel.

A kurzusok során a hangsúly a korszerű tanítási technikák, módszerek fejlesztésén volt, például az LLL (Lifelong Learning) számára fontos kulcskompetenciák, transzverzális készségek (kritikus gondolkodás, kezdeményezőkészség, problémamegoldás ) átadásán. A kurzusok kiválasztásakor prioritást kaptak az új oktatási technológiákat bemutató és alkalmazó tematikát kínáló intézmények.


A projekt kezdete: 2018.10.01.

Eredetileg tervezett futamidő: 24 hónap

A pandémia miatti módosítással a projekt vége: 2021.08.31.


Megvalósult mobilitások

2019

  • Kéthetes nyelvi-módszertani kurzus: 4 mobilitás
    • Franciaország:1, Egyesült Királyság:3 (Edinburgh, Brighton, Cardiff)

    

  • Egyhetes nyelvi-módszertani kurzus: 3 mobilitás
    • Írország (Dublin, Cork)

   

  • Job shadowing (tanulmányút, tapasztalatcsere): 3 mobilitás
    • Málta

  

2020

  • Disszeminációs workshop: 2020. 07. 15.

2021

  • Egyhetes nyelvi-módszertani kurzus: 2 mobilitás
    • Németország, Portugália

 

  • Disszeminációs workshop 2021. 06. 21.


A pályázat értékelése után, a mobilitásban részt vevő kollégáktól kapott pozitív feedback esetén további pályázatokkal törekszünk elősegíteni nyelvi-szakmai kompetenciáink továbbfejlesztését.Dr. Nagyné Bodnár Klára és Domonyi Renáta
koordinátorok

 

LETÖLTHETŐ FORMÁTUM .pdf

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 10. 13:13