DEX Műhely

DEX Műhely Egyesület

A DEX Műhelyt (Debreceni Egyetemi Közgazdász Szakmai Műhely) a Debreceni Egyetem tehetséges és vállalkozó szellemű közgazdászpalántái alapították, 2002-ben. Hittek benne, hogy a Műhely a debreceni közgazdász értelmiség bölcsőjévé válhat, ahol a hallgatókat felkészítik a tudományos életben való részvételre, és az értelmiségi lét kihívásaira. Ma, amikor nagyságrendileg százezer diák tanul gazdasági- és társadalomtudományi képzési területen, kiemelkedően fontos, hogy kitűnj a tömegből, hogy olyan ismereteket és tapasztalatokat szerezz, melyekkel mások nem rendelkeznek. A megoldás a DE-GTK hallgatói számára a DEX Műhely, amely egyszerre kínálja neked egy reggeli kávé komolyságát és egy baráti sörözés lazaságát. Hallgatói szervezethez tartozni olyan lehetőség, amit vétek nem kihasználni egy egyetemistának.

Elérhetőség

Tagfelvétel

Évente kétszer felvételiztetünk: októberben és márciusban. Először egy rövid írásbeli kérdéssort kell kitöltenetek, majd egy szóbeli elbeszélgetés következik.

Legutóbbi frissítés: 2023. 03. 24. 09:16