Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy kiadványunkat böngészi a felsőoktatási intézményválasztás során! A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara a legjobb hely arra, hogy elkezdje vagy folytassa felsőfokú tanulmányait.
A Debreceni Egyetem az ország egyik legnagyobb létszámú felsőoktatási intézménye, ezen belül pedig a Gazdaságtudományi Karon tanul a legtöbb hallgató, kb. 5000 fő, melynek több mint 10 %-a angol nyelven folytatja tanulmányait. Karunk komplex képzési kínálata, melyet 4 felsőoktatási szakképzés, 9 alapképzés (BA/BSc szint), 14 mesterképzés (MA/MSc szint) és a PhD képzés alkot, a gazdaságtudományok, az agrártudományok, a sporttudományok, az egészégtudományok, a pedagógiai tudományok és a bölcsészettudományok területén érhető el hallgatóink számára magyar és angol nyelven. A Gazdaságtudományi Kar működése mögött mind költségvetési, mind pedig tudományos értelemben az a Debreceni Egyetem áll, amely az ország legszínesebb képzési és kutatási kínálatával, magas szintű tudományos és gyakorlati képzéseivel, évtizedek óta kiemelkedő működési stabilitásával teremti meg a korszerű továbbtanulás feltételeit minden hallgatónk számára.
Menedzsment, pénzügy, számvitel, marketing, kereskedelem, nemzetközi gazdálkodás, turizmus, vendéglátás, agrárközgazdász, vidékfejlesztés, sportszervezés, rekreáció és életmód, logisztika, fenntarthatóság, mikro- és makroökonómia, kontrolling, vezetéstudományok, egészségügyi menedzser – csak néhány olyan szak és szakterület, amely elérhető hallgatóink számára. Egymásra épülő képzéseink az egyes tématerületek minden szintjére nyílegyenes továbblépési lehetőséget kínálnak. Elsőéves hallgatóink tanulmányaikat vagy közvetlenül a hat-, hét-, esetleg nyolcféléves alapszakokon, vagy azt megelőzően egy négy féléves felsőoktatási szakképzésen kezdik meg. Az alapszakos diploma megszerzését követően minden szakunkról továbblépési lehetőséget kínálunk a négy féléves mesterképzésre. A tudás megszerzése mellett az új kutatási eredmények elérése iránt is nyitott, mesterképzésen diplomát szerzett hallgatóinkat pedig a PhD képzésünk is várja. Végzett hallgatóink közös jellemzője, hogy a diploma megszerzését követően könnyen és gyorsan tudnak elhelyezkedni olyan munkahelyeken, ahol a megszerzett ismereteiket hasznosítva magas jövedelemre tehetnek szert.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara azonban nem csak a felsorolt képzésekből áll. Országosan egyedülálló, modellértékű tehetséggondozási és duális képzési programunk mellett hallgatói ösztöndíjak páratlan kínálata érhető el már elsőéves hallgatóink számára is. Célunk, hogy hallgatóink képességeiket kiaknázva megfelelő életszínvonalat biztosíthassanak maguknak intézményünk segítségével. Mindezt ráadásul egy egyedi, multikulturális, korszerű környezetben, ahol az oktatók és a hallgatók kiváló közösséget alkotva élhetik mindennapjaikat. Gólyatábor, gólyabál, kari napok, felezés, sárgulás, szakestek, főzések, intézmény- és üzemlátogatások, nyugat-európai szakmai kirándulás – ma még talán semmit sem mondanak Önnek ezek a programok, az egyetemi évek után azonban minden hallgatónk úgy emlékezik vissza ezekre az eseményekre, mint az életüket meghatározó rendezvényekre.
Forgassa kiadványunkat, látogasson el nyílt napjaink valamelyikére, keresse fel a Gazdaságtudományi Kar honlapját, fedezze fel Facebook, Instagram, Twitter vagy Tiktok csatornáinkat és kérdezze bizalommal bármelyik munkatársunkat, hallgatónkat vagy diplomásunkat! Hozza meg a legjobb döntést és jelentkezzen a Gazdaságtudományi Kar képzéseire debreceni, szolnoki, képzési helyeinkre!
Sikeres érettségit és eredményes felvételit kívánok! Szeptemberben találkozzunk!
Tisztelettel:
Prof. Dr. Fenyves Veronika
egyetemi tanár, dékán