A kar oktatóinak kutatóinak értekezlete

  • A kari oktatói-kutatói értekezlet a Kar oktatásban résztvevő alkalmazottjainak, PhD hallgatóinak tanácskozó testülete, amelyet a Kart érintő fontos kérdések megtárgyalása céljából a Kar vezetője hív össze évenként legalább egy alkalommal.
  • A kari oktatói-kutatói értekezlet évenként legalább egy alkalommal a dékán beszámolója alapján megvitatja a Kar tevékenységét.
  • Az értekezletre meg kell hívni valamennyi oktatót, kutatót és diplomás munkakörben foglalkoztatott dolgozót, továbbá az Egyetem doktori képzésben részt vevő hallgatóit. Köteles a dékán az értekezletet összehívni, ha azt a Kari Tanács vagy a Kar oktatóinak, kutatóinak egyharmada kéri.
  • Az oktatói, kutatói értekezleteken előterjesztett ajánlásokat, javaslatokat a Kar köteles megvizsgálni és a kialakított állásfoglalásról az érdekelteket 30 napon belül tájékoztatni.

Az oktatói-kutatói értekezlet a Kari Tanácshoz javaslattal fordulhat, amit a Kari Tanács köteles megtárgyalni és állásfoglalását az érdekeltekkel közölni

 

Frissítés dátuma: 2017.11.15.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ