Szakkollégium

Az Ihrig Károly Szakkollégium a Debreceni Egyetem legfiatalabb szakkollégiuma, működését 2015 őszén kezdte meg. Tevékenységének a Gazdaságtudományi Kar ad otthont, így tudományterülete is a gazdaság -, gazdálkodás - és szervezéstudományokhoz kapcsolódik.
A szakkollégium legfőbb célja, hogy felkészítse tagjait a modern kor kihívásainak eleget tevő értelmiségi pályára. Átlagos taglétszáma 40 fő körül mozog. Munkáját három pillérre támaszkodva végzi. A szakkollégisták műhelyrendszerből álló féléves kurzusokon elégíthetik ki egy adott terület iránti tudásszomjukat. Jelenleg négy műhely működik: módszertan; oktatásgazdaságtan; vállalatgazdaságtan és üzleti intelligencia. Emellett minden szakkollégista saját tudományos témájában kutatómunkát végez témavezetője segítségével, melynek elvárt eredménye egy tudományos diákköri dolgozat. Továbbá a szakkollégium lehetőséget biztosít tagjainak, hogy meghívott neves előadók nyílt, plenáris előadásain bővítsék tudásukat és ismereteiket.

Facebook elérhetőség

Ihrig

Cím: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

A  Kerpely Kálmán Szakkollégium célja, hogy magas színvonalú gyakorlati képzéssel és szolgáltatással hozzájáruljon a Debreceni Egyetem, és ezen belül az Agrár-és Gazdálkodástudományok Centruma szakemberképzéséhez. További célja a hazai és külföldi munkaerőpiaci szereplőkkel, vállalkozásokkal, társintézményekkel való kapcsolatok kiépítése és ápolása.

A Szakkollégium a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar és a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar között működő olyan szervezett, központilag támogatott tehetséggondozási rendszere, mely lehetőséget nyújt a hallgatók számára, hogy szakterületükön, érdeklődési területükön belül többlet ismeretanyagot szerezzenek, valamint a hallgatói támogatási rendszer adta lehetőségek segítségével gyakorlati kutatásokat végezzenek. A Kerpely Kálmán Szakkollégium fontos céljának tekinti még a nyelvoktatást, és olyan interdiszciplináris képzés létrehozását, amely széles látókörű gyakorlati szakemberek kibocsátását teszi lehetővé.

A szakmai gyakorlati kompetenciák fejlesztése érdekében a Szakkollégium hazai és külföldi gyakorlati tanulmányutakat szervez. Az itt megszerzett tapasztalatok hozzájárulnak a munka világának megismeréséhez, a végzetteknek a gyakorlatban történő elhelyezkedéséhez.

A Tormay Béla Szakkollégium 2002-ben alakult tehetséggondozási rendszer. A két kar hallgatóinak 1,5 %-a kerülhet be a Szakkollégiumba felvételi eljárás alapján. Jelenleg 48 hallgatóval működünk. A hivatalos program szerint hetente egy kétórás foglalkozást tartunk. Ezen országos hírű tudósok, szakemberek, továbbá a hallgatók meghívása alapján saját oktatók tartanak foglalkozásokat. Szakmai kirándulások teszik teljessé az információszerzés lehetőségét. Legutóbb Ausztriában biogazdaságokat tanulmányoztunk. A szakmai programokat mindig kiegészítik kulturális események. Színházbérlete van a Szakkollégiumnak. Legutóbb a Csokonai Színház négy művésze és gazdasági vezetője vett részt foglalkozásunkon. Emellett kiállításokat, tárlatokat látogatunk meg. Segítjük és anyagilag is támogatjuk hallgatóink kutatási munkáját, TDK tevékenységét, külföldi tanulmányútjait. Eddig több mint 40 hallgatónk vett részt külföldi részképzésen félév, vagy hosszabb időtartamban.

 

Táplálkozásmarketing folyóirat

Táplálkozásmarketing Borítókép

Apstract folyóirat

APSTRACT
 

Competitio folyóirat

Borito 2-208x300
 

Kapcsolat

Cím:  4032 Debrecen, Böszörményi út 138. 
Levelezési cím: 4002 Debrecen. Pf.: 400
Dékáni Hivatal tel.: (+36 52)-508-304
Tanulmányi Osztály tel.: (+36 52)-508-312,
(+36 52)-508-475
Website: www.econ.unideb.hu
Email: Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.