A kar bemutatása

 

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Több mint 4200 fős hallgatói létszámmal a Debreceni Egyetem legnagyobb kara alakult meg. A hallgatók 6 felsőoktatási szakképzésben, 9 alapszakon, 10 mesterszakon folytathatják tanulmányaikat. A Kar alapképzési oktatási palettája az agrobusinesshez tartozó szakokon túl az üzleti képzésekre is kiterjed, agrármérnököket és közgazdászokat képzünk. Képzünk még sportszervezőket is.

A Gazdaságtudományi Kar küldetése olyan oktató, kutató- és fejlesztő tevékenység kialakítsa a régióban, amely kielégíti a nemzet, az agrárgazdaság, az európai integrációs folyamatok elvárásait, alkotó tevékenységével hozzájárul a nemzeti és nemzetközi eredmények gyarapításához.

Mindkét jogelőd kar több évtizedes oktatási és kutatási tapasztalattal rendelkezik. A hazai és nemzetközi szinten is elismert tudományos kutatómunka alapja az a szellemi potenciál, amely biztosítja a Karon belüli szervezeti egységek, valamint a Karon kívüli hazai és nemzetközi tudományos műhelyek hatékony működését.

A Kar szervezeti struktúrája úgy került kialakításra, hogy az intézetekben/tanszékeken folyó oktató-kutató munka jól behatárolható legyen, mely tükröződik az adott szervezeti egység elnevezésében is.

 

A Kar kutatása

 

A Karon folyó kutatási témák a hazai és nemzetközi kutatási áramlatoknak megfelelően az alkalmazott és a kísérleti fejlesztési kategóriába tartoznak. A kar oktatóinak, tudományos munkatársainak tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenysége, szem előtt tartva az Európai Unió támogatási alapelveit és gyakorlatát, a Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott stratégia átfogó céljaihoz kapcsolódik, és figyelembe veszi a vidékfejlesztési koncepció mezőgazdasághoz kötődő feladatait. A Kar kutató munkája támaszkodik a nemzetközi programok biztosította lehetőségekre, és figyelembe veszi a hazai támogatási rendszer változásait, célkitűzéseit.

A Gazdaságtudományi Kar főbb kutatási területei elsősorban a Kar, illetve az egyes intézetek/tanszékek profiljához kapcsolódnak.

 

Jogelőd Karok:

 

1. GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR

A Debreceni Egyetem Tanácsa 2000-ben jóváhagyta az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet alapítását. Az Intézet megkezdte működését, felépítette szervezetét majd benyújtotta karrá válásának szándékát a Minisztériumhoz. A sikeres akkreditációs eljárás eredményeképpen a Kormány 2002. május 14-i ülésén elfogadta kérvényünket és 2002. szeptember 1-vel létrehozta az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kart. Az új Kar kezdetben a Gazdasági agrármérnöki egyetemi és a Mezőgazdasági szakigazgatás szervező mérnöki főiskolai, valamint különböző szakirányú továbbképzési szakokon folytatott képzést. A tudományterület a kezdeti üzemtanos "gyökérből" táplálkozva fejlődött és ebből építkezett a jelenleg is fennálló struktúra. Több, a tudományághoz közel álló szervezeti egység és tanszék alakult az elmúlt évtizedekben. 2002-ben létrejött az Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola. A bolognai folyamat elindulása után a Kar több szakot is indított az agrár-, a gazdaságtudományi és a bölcsészettudományi képzési területeken: Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, Informatikus és szakigazgatási agrármérnöki, Kereskedelem és marketing, Pénzügy és számvitel alapképzési, valamint Vidékfejlesztési agrármérnöki, Számvitel, Vállalkozásfejlesztés, Emberi erőforrás tanácsadó mesterképzési szakokat. Az új típusú szakok megjelenésével a kari képzési szerkezet átalakulása megkövetelte mind a kari szervezeti struktúra, mind a kari név módosítását, amelynek eredményeként az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar 2009. július 1-től Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar néven folytatja tovább működését. A kari képzés eleinte 6 intézetben folyt, ami az integrációig 8-ra bővült. Ezt követően a Kar képzése a sporttudományi képzési területtel bővült, elindítva a Sportszervező szakot. Ebben az időszakban indultak el a Turizmus-vendéglátás alapképzési, valamint a Logisztikai menedzsment, a Gazdasági agrármérnöki és a Szakigazgatás-szervező és informatikus agrármérnöki mesterképzési szakok.

2. KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Debrecenben, az Észak-alföldi régió központjában 1993-ban indult el a közgazdászképzés, az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). A képzés a KLTE Társadalomelméleti Intézete keretében kezdődött meg, majd 1996-ban létrejött a Közgazdasági és Üzleti Tudományok Intézete. Ezzel egy időben az Intézet a Kassai úti Campus területén felújított épületbe költözött, amelyben minden lehetőség adott volt a színvonalas oktatáshoz. 2000. január 1-jén – a Debreceni Egyetem létrehozásával egy időben – alakult át az intézet Közgazdaságtudományi Karrá, majd 2009-ben felvette a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar (röviden KTK) nevet. A Karon az első időszakban Gazdálkodási és menedzsment egyetemi szakon, valamint a Master of Business Administration (MBA) szakirányú továbbképzési szakon folyt képzés. 2000-ben, a Kar megalakulásával egyidőben indult el a doktori program is, amely programból fejlődött ki a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Doktori Iskolája. Az új Bologna képzési rendszerben a Kar képzési struktúráját eleinte a Közszolgálati és a Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakok alkották, amelyek mellett elindításra kerültek a Nemzetközi gazdálkodás alapképzési, valamint a Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, a Vezetés és szervezés és a Master of Business Administration (MBA) mesterképzési szakok. A Karon alapképzési és mesterszakon is folyik angol nyelvű képzés külföldi diákok számára.

A DEBRECENI EGYETEM Szenátusa 2014. augusztus 1-el – az Egyetem két korábban gazdaságtudományi képzést folytató karának integrációjával – létrehozott egy új kart GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR néven.

A Kar gyökerei, strukturális fejlődése, szervezeti egységei

Az agrárgazdasággal kapcsolatos tudományterületnek több mint félévszázados hagyománya van intézményünknek. A "40 éves az Üzemtani Iskola" c. rendezvényen 1997-ben, a tudományterületen kimagasló eredményt elérő személyeket is ünnepeltük. A Gönczi Iván és Kádár Béla professzorok nevével fémjelzett iskola-alapításnak számos követője volt. A nemrég elhunyt Ács Antal professzoron kívül a már nyugdíjas, de aktív közéleti tevékenységet betöltő Kurucz Gyula, Vadász László professzorokat említhetjük a jelenleg is aktív oktatókon, kutatókon kívül. A tudományterület a kezdeti üzemtanos "gyökérből" táplálkozva fejlődött és ebből építkezett a jelenleg is fennálló struktúra.

Több, a tudományághoz közel álló szervezeti egység és tanszék alakult az elmúlt évtizedekben. A főként gyakorlati oktatást koordináló "Alkalmazott Üzemtan Tanszék", 1983-tól Vezetési és Munkaszervezési Tanszék, 1999-től pedig új tevékenységgel és profillal Vezetéstudományi valamint Munkatudományi Tanszékként működik. 1994-ben megalakult a Számviteli és Pénzügyi Tanszék, 1995-ben új tartalommal bővült az Agrárgazdaságtani Tanszék, amely Agrárgazdaságtani és Közgazdaságtani, valamint Marketing és Üzteti Tanszék néven végzi tevékenységét. Ugyanebben az évben alakult a Vidékfejiesztési és Tájhasznosítási Tanszék is. A Gazdaságelemzési és Statisztikai Tanszék 2000-ben kezdte meg önálló tevékenységét. Az Agrárinformatikai és Alkalmazott Matematikai Tanszéket 1998-ban a tanszéki struktúra átszervezésével hoztuk létre, 2002-től új névvel és tevékenységi körrel "Gazdásági- és Agrárinformatikai Tanszék" elnevezéssel működik.

A szervezeti struktúrát érintő változásokat az elmúlt években különböző tanszéki összevonások jelentették. 2006. július 1-jétől új tanszékként működik a Vezetési és Munkatudományi Tanszék és a Vállalatgazdaságtani és Marketing Tanszék. 2007. augusztus 1-jétől a Vidékfejlesztési és Agrárgazdaságtani Tanszék néven került összevonásra a korábbi Vidékfejlesztési és Tájhasznosítási Tanszék, valamint az Agrárgazdaságtani és Közgazdaságtani Tanszék.

Az új típusú szakok megjelenésével a kari képzési szerkezet átalakulása megkövetelte mind a kari szervezeti struktúra, mind a kari név módosítását, amelynek eredményeként az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar 2009. július 1-től Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar néven folytatta tovább működését.

Jelképek

A Kar logójalogo

A kari logó általánosan használható azokon a hivatalos iratokon, tárgyakon, amelyek a Kar intézményi megjelenését hivatottak jelezni. A speciális használatának szabályozása a Kar dékánjának jogköre.

Hagyományok

Sárgulás

sargulas1868 óta ad az országnak agrárszakembereket Debrecen. Ha hinni lehet az annaleseknek, áprilisban egy hétre azóta a Sárgulóké a város. A végzősök ugyanis ilyenkor ünnepelik meg azt, hogy hamarosan búcsút intenek a felsőoktatásnak. A sokat megélt kollégium és környéke ekkortájt a szokásosnál is jobban megélénkül, mert a sárgulási hét minden egyes napja magában hordozza a jó buli lehetőségét. A tanár-diák derbik legváltozatosabb formáitól kezdve az emlékfaültetésig mindenféle dolog történik ekkor, és nem maradhat el a hagyományos korsóavató sem. Az események az érzelmek legszélesebb skáláját vonultatják fel a mulatságostól az elgondolkodtatóig.

sargulas2A csúcspontot magától értetődő módon a lovas felvonulás jelenti, amikor a diploma előtt álló diákok a várostól is elbúcsúznak.

A daloló vidám menetből ilyenkor senki nem gondol arra, hogy valami hamarosan véget ér.
Ilyenkor nem beszél senki a vidékfejlesztésről, vállalatgazdaságtanról, a tájökológiáról, a természeti erőforrásokról, számvitelről. Ilyenkor „csak” nagyon vidám fiatalokat lehet látni. Sárgulnak.

Felezés

felezesA felezés azon hallgatók rendezvénye, akik képzési idejük felét már teljesítették. A hároméves BSc/BA képzésben résztvevők másfél év elteltével ünneplik, hogy az alapozó ismereteik megszerzését követően már csak másfél év szakmai tapasztalat elsajátítása van hátra a végzésig. Az egyhetes rendezvény folyamán sportversenyek, bulik és egyéb szórakoztató rendezvények színesítik a hallgatói életet.

 

 

AVA

A Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar és a Nemzetközi MBA Hálózat a Kar megalakulása óta kétévente megrendezi az AVA nemzetközi kongresszust (International Congress on the Aspects and Vision of Applied Economics and Informatics, AVA) az alkalmazott gazdaságtudományok és informatika témakörben. A kongresszus célja, hogy nemzetközi platformot teremtsen a menedzsment, informatika és vidékfejlesztés területét érintő kutatási eredmények ismertetésére, tudományos párbeszédek folytatására. Az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar által 2003-ban alapított tudományos szimpózium házigazdái forgószínpadszerűen a nemzetközi szakmai hálózat tagjai közül kerülnek ki, így az AVA 2011-ben a hollandiai Wageningenben kerül megrendezésre.
Az AVA állandó honlap címe: www.avacongress.net

A Gazdaságtudományi Kar küldetése olyan minőségi- és felelősségteljes felsőoktatási-, kutató- és fejlesztő tevékenység kialakítása a régióban, amely kielégíti a nemzet, az agrárgazdaság, az európai integrációs folyamatok elvárásait, alkotó tevékenységével hozzájárul a nemzeti és nemzetközi eredmények gyarapításához.

Táplálkozásmarketing folyóirat

Táplálkozásmarketing Borítókép

Apstract folyóirat

APSTRACT
 

Competitio folyóirat

Borito 2-208x300
 

Kapcsolat

Cím:  4032 Debrecen, Böszörményi út 138. 
Levelezési cím: 4002 Debrecen. Pf.: 400
Dékáni Hivatal tel.: (+36 52)-508-304
Tanulmányi Osztály tel.: (+36 52)-508-312,
(+36 52)-508-475
Website: www.econ.unideb.hu
Email: Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.